2010. augusztus 22., vasárnap

Öreg barát története

A múltkorában félig-meddig üzleti úton voltam, volt alkalmam másokkal beszélgetni. Egy idős imserősöm -aki van vagy 80 éves- háborús történeteket mesélt. Elmondta, hogy megjárta a koreai háborút. Később történelemtanár lett és ki tudja hány évig tanította a gyerekeket. Igen ám, de szóba került az egészségügy is. 80 évesen már elég sok egészségügyi problémája van az embernek, így neki is. Elég sokat kérdezett Magyarországról, aztán az is kiderült, hogy miért.

Elmondta, hogy havonta 1000 dollárt költ egészségügyi biztosításra, gyógyszerekre és nem támogatott egyéb orvosi vizsgálatokra. Ez a fél fizetése. Van egy pár diákja, akiket otthon korrepetál, de az se sokat segít a helyzeten.

Tehát 80 éves háborús veterán, szolgálta az amerikai kormányt a frontvonalon, később pedig az oktatásügyben szolgálta a nemzetet. A kormány pedig így hálálja meg a szolgálatot. Vajon hány idős ember lehet az övéhez hasonló helyzetben? Ez a biztosítós rendszer tarthatatlan, Obama terve úgy hallom rossz és valószínűleg kivitelezhetetlen. Valami változtatás kellene, de nem látom, hogy a politikusok túlzottan törekednének a megoldás keresésére. Csak maszatolnak, mert nekik persze nem kell aggódniuk évi 10-20 ezer dollár miatt, és sokuknak vannak gyógyszeripari vagy biztosítási részvényeik.

Tényleg ezt érdemlik a háborús veteránok és a közalkalmazottak? 80 éves korukra meneküljenek el az országból, mert nem tudják kifizetni a szívgyógyszereiket? Tényleg ennyire lehetetlen lenne úgy változtatni, hogy mindenki jól járjon? Nem lehetne valahogy az adókkal variálni és államosítani az egészségyügyet, hogy az állampolgárok el legyenek látva?

Ami viszont kivágta a biztosítékot az az a hír, amit 2 napja találtam. A háborús veterán volt közalkalmazott idős adófizető állampolgárok nem kapnak ellátást, de valakik mégis kapnak.

Texas officials estimate at least $250 million spent on illegal immigrants annually

AUSTIN – Texas taxpayers spent at least $250 million last year in state prison and health care costs for illegal immigrants...
Forrás link

2 megjegyzés:

  1. Hát....mondj már nekem 1 olyan országot ahol ez nem igy van.....

    VálaszTörlés
  2. Ez pont olyan, hogy egy rokonom nem talált munkát 4-5 hónapig és elvették az egészségügyi biztosítását. Előtte 30 éven át fizette. Aki meg végig segélyen él és semmit nem dolgozott életében, annak meg van biztosítása. Inkább nem is gondolok erre, mert csak felidegesítem magam vele. A legtöbb helyen így mennek a dolgok.

    VálaszTörlés