2012. szeptember 18., kedd

Breaking the law 2

Ahogy a múltkor is megírtam, a városháza néha fenyegetőzik. Sok év alatt összesen 3 darab papírt kaptunk az ajtónkra. Mind a három ugyanúgy nézett ki és ugyanzt írták rá. (Miszerint magas a fű, kicsit gazos is, csináljunk vele valamit 24 óra alatt, vagy kiküldenek valakit.)

Én mind a három alkalommal rögtön lenyírtam a füvet. Igen ám, de legutóbb lenyírtam és kitettek egy táblát a háunk elé, hogy mi rossz emberek vagyunk, mert rendetlen a házunk és különben is, ők felszólítottak többször is minket mi meg nem csinálunk semmit. Vagy 1 héten keresztül ott volt a tábla a ház előtt. Nem igazán értettem, mert amint írták hogy magas a fű és gazos akkor rögtön indítottam a fűnyírót és körbetoltam az udvaron. (Még úgy is, hogy nem volt magas a fű és gazos se volt igazán.)

Direkt figyeltem, hogy a baloldalon lévő szomszéd is kap-e ilyen felszólítást, mert nála is volt hogy magas volt a fű és gazos volt -legalább 500 pitypang volt nála, amennyi nálunk sose volt-, de az ő ajtajára sose ragasztottak felszólítást.

A táblát egyszer csak elvitték és úgy tűnt, hogy nem zaklatnak többet. Legalábbis ezt hittük. Az egyik nap megjelent egy teherautó és kiszállt belőle vagy 10 ember. Bekopogtak, hogy ők bizony itt rendet fognak rakni a ház körül. El is kezdték, a pihenésről rögtön le is mondtam, mert 4-5 gépet zúgattak egyszerre, órákon keresztül.

Közben a jobb oldalon lakó szomszédasszony kifutott a munkások elé és hangosan kiabálva mondta nekik, hogy "Hála Istennek, hogy végre itt vannak! Ezek az emberek szörnyűek mert 2009 óta nem nyírták meg a bokraikat! De jó hogy itt vannak, kérem nyessék meg a bokrokat! Hála Istennek!".

Alig hittem a fülemnek. Folyamatosan ezeket ismételgette nekik nagy örvendezve. Tehát a probléma az volt, hogy szép nagy bokraink vannak? (Illetve már csak voltak.) És honnan kellett volna kitalálnunk, hogy a szomszéd meg van bokrosodva és az a kínja? Ő nem mondta, hanem úgy tűnik, hogy hetente küldözgette a bejelentéseket a városházára. Nem tudtuk hogy neki mi baja. A városháza meg küldözgetett felszólítást, de bokrot soha sehol nem írtak, csak magas füvet és gazt. (A gazra azt hittem hogy a pitypangokat értik, elvégre az a "weed", más gazunk meg nem volt a ház előtt.)

Idézem: "the grass and/or weeds exceeds a height of six inches."

Ha nem írják bele a fenyegetésükbe, hogy a bokrokkal van bajuk, akkor honnan kellene tudnunk?

A ház előtt lévő nagy bokrokból megnyesett műen kinéző bokrok lettek. Nem tetszik. Hátul ilyen mogyoróbokor szerű növények voltak, nyáron be lehetett alá ülni a kerti székben, árnyékolt és takarta az ablakainkat. Az egészet kivágták. A jó kis helyből lett egy csupasz betonkocka. És hogy teljes legyen minden, a kerti fa ágait is letördelték, meg leszaggatták a szőlőleveleket a kerítésről, úgyhogy mostmár minden egyes ember belát a konyhánkba. Mert ugye ki ne akarná, hogy mindenféle idegenek lessenek be az otthonába?

A hátsó udvari bokrokat azért is szerettem, mert oda bújtak a nyuszik és a mókusok. Annyi a menedéküknek.

Letördelt ágak és a félig leszaggatott vadszőlő
Itt szép nagy bokrok takarták el az ablakokat és jobb oldalt
volt egy bokros rész a vadnyulaknak és mókusoknak
Ehelyett nem maradt ott más, csak a kopár betonlap

Érdekes volt látni, ahogy a szembeszomszéd a miénknél is jóval nagyobb bokrait másnap teljesen levagdosta. Gondolom megijedt, hogy a másik szomszéd őt is feljelenti.
Azóta körbejártam a szomszédságot és elég sok ház előtt van nyíratlan bokor. Valamiért a bokor-ügy csak a mi esetünkben probléma, ha másnál van hatalmas nyíratlan bokor, akkor az nem gond.

Mondhatnám hogy ennyi volt, de ezzel még korán sincs vége a történetnek.

Tegnap kinézek a konyhaajtón és látom hogy a hátsókertben egy nagydarab kopasz kövér fekete ruhás alak mászkál. Ki a fene ez?
Nézek a ház elé, a városháza kocsija. Valamiféle ellenőr? Milyen jogon jön be kérdés nélkül az udvarunkba? Se hivatalos papír, se engedély, se semmi? Csak úgy fogja magát és besétál más emberek portájára és matat?

Kérdeztem a párom, hogy ez meg hogyhogy csak úgy bejön? Erre mondta, hogy a városnak dolgozik, bármit megtehet. Ez nem igaz, még rendőr se jöhet be bírói engedély nélkül. Semmilyen hatósági személy, főleg nem egy akármilyen városházi udvarvizsgálgató alkalmazott. Mi van ha egyszer valaki betörőnek nézi? Mert ki más sétálna be más portájára engedély nélkül? Csak olyasvalaki aki lopni megy, nem?

Nézegette az egyik kocsit és ráragasztott egy cetlit. Beszélt valakivel mobilon aztán elhajtott.

Aztán kimentem és megnéztem hogy mi állt a cetlin. Azt írták rá, hogy vagy elvitetjük a kocsit, vagy ők vontatják el és nekünk kell fizetni a tárolásért. Ez mi akarna lenni? Ez egy autó, a mi kocsink, a mi saját udvarunkon. A kocsi nem rozsdás, nem roncs, semmi baja nincs, akár újnak is kinézne, festék rendben van rajta, kerekei nem laposak. Erre a város azt mondja, hogy tüntessük el? Mire fel? Mi közük hozzá hogy hány kocsink van, vagy hogy hány áll a saját portánkon? A szomszédainknak 3-5 kocsijuk van, az rendben van? Az egyiknek vagy 2 éve áll egy roncs az udvarán. Azzal nincs gond, csak a mi újnak kinéző kocsinkkal? Nem értem.

És akkor egy pár szót a szomszédunkról, arról a szomszédról aki havonta bepanaszol minket a városházán.

- 3 kocsijuk van, abból minden másnap az egyiket a mi házunk előtt parkoltatják. Az ő házuk előtt is van hely, de mégis elénk parkolnak, a mi helyünkre. Van hogy a füvet se lehet rendesen lenyírni a kocsijaik miatt. A múltkor is kihagytam egy helyet a fűnyíróval, mert nem akartam megkarcolni a 30ezer dolláros járművüket.
- A riasztójuk rákiabál a járdán sétálókra. Bárki gyalogol el a házuk előtt a riasztójuk elkezd kiabálni, hogy "You are trespassing". Tényleg? A járda nem közterületnek minősül, hanem a szomszéd magánterülete?
- Üvöltetik a zenét az udvaron. Kíváncsi lennék, hogy a csendháborítás nem ütközik-e valamilyen városi szabályzatba
- Búgatják a hójárójukat, még nyáron is

Ez rögtön 4 olyan dolog, amiért mi is panaszt nyújthatnánk be a városházára, hogy jöjjenek ki és csináljanak valamit velük.

Azt már nem is mondom, hogy az évek alatt 2 rendőrautó is megfordult náluk és 2 kocsijukat is elvontatatták a rendőrök. Vajon lopott kocsijaik vannak? És még ezek mondanak ránk valami rosszat?