Ma találkoztam a szomszédunkkal, megállt a ház előtt mikor épp kint voltam. Beszélgettünk egy kicsit, majd mondta hogy hozna néhány dolgot ha kell.
Úgy nagyjából 2 órával később jött is a kocsijával, hozott majdnem egy kiló őzhúst, meg darálthúsból 2 nagy adatot, de hozott halat, almát és egy kis hagymát is.
Váltottunk néhány szót, mondta hogy ha segítség kell bármiben akkor szóljunk, említettem neki hogy emberek néha bejönnek a behajtónkra és a házhoz, de még a hátsó udvarba is. Mondta hogy nála is előfordul, erélyesen fel kell lépni és idézem: "Rájuk kell szólni hogy menjenek a Pokolba."
Egyetértettünk a helyzetet illetően. :-D
Adtam neki egy sapkát és egy bicskát a húsért cserébe, aztán elköszöntünk.
Itt az eredmény: