2010. november 16., kedd

Utazás Arizónába

Mióta visszaértem folyamatosan dolgozom, de most van egy kis időm a blogra is.

A repülőút oda-vissza simán ment, arról nem írok semmit. Ellenben az Arizónában töltött idő elég érdekes volt.

A Los Angeles-i durva pincérek után kellemes meglepetés volt, hogy Arizónában normálisan beszéltek velünk. Nem sasolták, hogy mennyi borravalót adtunk nekik, mosolyogtak, és bár az egyik helyen záróra volt mikor ettünk, nem kergettek ki minket az étteremből. Nem is szóltak, mi vettük észre, hogy talán már zárórára készülődtek.

Az első étteremben egy kis levest ettem, ami nem volt rossz. Ami nagyon nem kellett, az a "ház specialitása" volt. Meggyes pite. Egyszerűen ehetetlen volt. Nem az íze miatt, hanem a cukor miatt. Szerintem több volt benne a cukor, mint a meggy. De talán az 50 centet megérte, mert egy gömb fagyit is tettek a tetejére, amit azért meg lehetett enni. Ez történt az első napon.

Az éjszakát egy ottani ismerősnél töltöttem a vendégszobájukban. Meglepő volt látni, hogy a környéken sok nagy ház volt, nem a tipikus kis házak. A másik érdekes dolog, hogy minden ház barna színű. Nem sok értelmét látom, mert ha meleg van, akkor a fehér ház az ésszerű, és ahol nincs túl sok növény, ott zöldre festett házakat tudnék elképzelni. Bár lehet, hogy a barna por miatt festik eleve barnára a házakat. A Google-n nem találtam erre választ.

Aki nagyon szereti a szép gyepet, az ne akarjon Arizonába költözni, mert füvet sehol se láttam. Már Phoenix-ben és attól délre. Gondolom északabbra van fű. Fából van pár féle, átlagosan kinéző és pálmafa szerű. És persze bokrok és kaktuszok. Arra számítottam, hogy kukoricát látok majd a földeken, de ehelyett gyapot volt mindenütt.

Másnap a mexikói határra is kinéztünk, csak úgy kíváncsiságból. (Fegyver nélkül ne menjen oda senki.) A sivatag tele van szórva szeméttel, nejlonzsákokkal, hátizsákokkal, elhullott szamarakkal, lovakkal, vizesflakonokkal, és drogozásra használatos dolgokkal. Hallottam egy csomó történetet is, hogy kik és hogy jönnek át illegálisan a határon. Érdekes volt ott körülnézni.

A hőmérséklet nappal meleg volt, de nem volt kibírhatatlanul nagy forróság. (Persze November van, gondolom Július közepén kegyetlen lehet a hőség.) Éjszakára viszont nem árt ha jól felöltözik az ember, mert én nagy kabátban voltam de teljesen szétfagytam. Gondoltam hogy nincs meleg éjjel közvetlenül a sivatag mellett, de azért kb. 5 fokra nem számítottam.

A motellel viszont voltak problémák. A többiek panaszkodtak, hogy az egyik szobában nem ment a légkondi. Kaptak másik szobát, az meg össze volt hányva. Másnap átmentek egy másik motelbe. Szerencsére az előző helyen nem kellett fizetniük.
Az utolsó napon nekem is velük bajom. Az egyik, hogy 12-re volt kiírva, hogy le kell adni a kulcsot. Ehelyett jött a takarítónő és kopogott 10-kor, hogy 11-kor van kulcsleadás. (Illetve mágneskártyaleadás.) 10:50-kor csörgött a telefon és egy női hang azt mondta, hogy "hagyja el a szobát, adja le a kulcsot és fizessen!". Ez igazán kedvesen hangzott. Már csak az hiányzott, hogy rámrúgják az ajtót és megverjenek. Ha már annyira sürgős volt nekik, leadtam a kulcsot. Persze 12-re jöttek a többiek, úgyhogy ülhettem az ajtó előtt mint egy hajléktalan.

Elnéztünk egy Westgate nevű helyre (Westgate City Center vagy mi volt a neve). Egy nagy bevásárlóhely, vagy szórakozóhely volt, éttermekkel, kocsmákkal, fákkal és szökőkutakkal.

Épp hogy benéztünk, nem vettünk semmit, csak körbejártunk a nyílt utcán, erre megállít minket egy 19 évesnek kinéző biztonsági őr gyerek és ráparancsol az ismerősöm feleségére, hogy "Bele akarok nézni a táskájába!". Eléggé dühösek lettünk, nem is hagytuk szó nélkül. Még ő volt felháborodva a végén. Én megértem, ha egy boltból kifelé jövet besípol valami és akkor kérik el az ember táskáját, de hogy valahol a nyílt utcán, mikor még be se mentünk sehová? Ennek semmi értelme. És minden nővel ezt csinálták, folyamatosan leállították a nőket és rájuk parancsoltak, hogy mutassák meg meg hogy mi van a táskájukban.

Ettünk az étteremben nacho-t (csipsz, sajttal, tejfölfélével, fűszerekkel a tetején), és egy hamburgert. Csomó pénzért 3 adagost adtak. Persze nem lehet annyit megenni, úgyhogy jó itteni szokás szerint ment a szemétbe a rengeteg étel. Bikinis nők sétálgattak fel alá, az egyikőjük mellrák-ellenes nyakláncokat és karpereceket árult. Azt mondta, hogy "ha szeretjük a ciciket, akkor vegyünk nyakláncot vagy karperecet". Vettünk egyet.

Ami még meglepő volt, hogy nagyon sok szép nőt láttam. Nem tudtam, hogy Arizónában ilyen sok gyönyörű nő él.

A csapvíz nem ízlett. Az oké, hogy Arizónát belepi a por, de miért kell hogy a víz is por ízű legyen? Mintha egy zavaros pocsojából ittam volna.

Mindent összevetve érdekes az állam, nem láttam rakást csövest a parkokban, szeméttel van tele a határ menti sivatag, de az utak szélén nem láttam túl sok elszórt szemetet. Graffitiből se volt olyan túl sok a falakon.

(Itt egy rövid videó amit készítettem a kamerámmal - rövid reklám után indul.)


Egy kép amit a repülőn készítettem.

2010. november 5., péntek

"Vedd má' meg a biciklim!"


A tegnapi sétám alkalmával megint leszólított valaki. Ahogy megyek a főút melleti járdán, kiabálnak nekem. Valami fickó hadonászik és hangosan beszél nekem, hogy menjek már oda. Arra vettem az irányt. Egy újnak tűnő kék Mountain bike biciklit tolt maga mellett.

Először előadott egy homályos történetet, miszerint drogosokat vittek el a rendőrök mikor arra sétált és mondta neki az egyik rendőr, hogy ne maradjon ott a drogosok biciklije, úgyhogy megengedték neki neki adták ingyen.

A jobbján a bicaj, a bal kezében meg egy két literes kólásflakon, aminek az alján -valószínűleg- fehérbor lötyögött. Erős alkoholszagot árasztott az arc.

Majd a lényegre tért és azt mondta hogy az ő biciklije ott van a sarkon, ez a kék neki nem kell és ugyan vegyem már meg 10 dollárért. Mondtam neki, hogy köszönöm de nem és elsétáltam.

Jehovás, cigit lejmoló tini, részeg bicikliárus. Ezek engem mindig megtalálnak.

2010. november 3., szerda

Autóbaleset

Utaztunk én pedig az anyósülésen szundítottam. Egy pillanatra kinyitottam a szemem és azt vettem észre, hogy a sofőr alszik mi meg kb. 110 kilométer / órával hajtunk és épp áttérünk a szembe - sávba. Kiáltottam egyet, a sofőr felébredt, félrerántotta a kormányt, a kocsi oldalra fordult, majdnem szaltóztunk egyet, aztán hátramenetben lávágódtunk a domboldalon. Lehet hogy poénnak tűnik, de mind a ketten beparáztunk. Kész csoda hogy nem esett bajunk. Úgy 2 méterrel arrébb volt a szalagkorlát első betonoszlopa, ha annak nekivágódunk, vagy átfordul a kocsi és szaltózunk, akkor azt biztos nem éltük volna túl.

Nézzétek meg a féknyomot, van vagy 30 méteres.

A balesetet látták egy páran, meg is álltak és hívtak mobilon segítséget.

Jött 1 autómentő, 1 rendőr, 1 mentő és két tűzoltókocsi is.

Itt van egy rövid videó, a pár másodperces reklám után indul.