2010. június 27., vasárnap

Amerikai esküvő

A hétvégén esküvőn jártam. Eléggé különbözik egy itteni esküvő egy otthoni esküvőtől. A szertartás délután 2 óra körül kezdődött. 100 ember gyűlt össze, csak úgy mint ahogy a filmeken szokták mutatni, két szélen fehér székek, elől egy kis fehér boltív, virágokkal, alatta a pap és az ifjú pár.

Mikor a pap előtt kimondták a boldogító igent, a család tagjai sorba álltak, az emberek pedig libasorban mentek előttük, megálltak egy-egy szóra, kézfogásra, ölelésre. Ez után mindenki leült, ivott egy kis vizet, kólát.

A fényképezés és egy kis beszélgetés után mindenki kocsiba ült és valami kibérelt helyi épülethez vezetett. A vendégsereg terített asztaloknál várakozott, majd később papírtányérokra lehetett szedni az ételt, csak olyan svédasztalosan. Csirke, húsgombóc, törtkrumpli, húsos tészéta, szósz, saláta és vagdalt gyümölcs. Alkohol egyáltalán nem volt.

A vacsora -vagyis inkább uzsonna- befejeztével után az ifjú pár táncolt. Semmi zenekar, semmi irritáló üvöltő lakodalmas muzsika, csak halk zene, laptopról. Ezután mindenki hazaindult. Az esküvő és az egész nem tartott tovább 4-5 óra hosszánál. Hangulatos volt, dajdajozás nélkül.

2010. június 14., hétfő

Los Angeles másik arca

A tévé másról sem beszél, hogy Los Angeles az angyalok városa, hogy gyönyörű, hogy ott mindenki gazdag sztár és limuzinnal jár, ott minden szép és jó, Hollywood pedig szó szerint egy legenda.

Elmondom, hogy én mit tapasztaltam. Kocsit béreltünk és ahogy vezettünk, az egész város tele volt dobálva szeméttel. Nem csak csikkekkel, hanem több zsák szeméttel, ágymatraccal, koszos hátizsákokkal, nejlonszatyrokkal, kólásflakonokkal

A várost ellepte a szmogfelhő és az autók miatt elég zajos a város, főleg az autópálya mellett.

Az egész környék, de még a hollywoodi utcán is össze voltak festékszórózva, mindenféle banda és rapper tagekkel.

Minden, de minden egyes park és liget tömve van hajléktalanokkal. Nem egy-két hajléktalannal, hanem beborítják a parkokat, szanaszét fetrengenek a füvön. Ami még ennék is rosszabb, hogy nem csak hajléktalanokat látni mindenfelé, hanem szó szerinti csöveseket is, akik a 30 fokos hőségben akár 2 nagykabátban is ücsörögnek az utcákon. Ők nem kicsit koszosak, hanem rettenetesen retkesek.
Az egyikre különösem emlékszem, mert ellepték a galambok. Rajta ültek a fején, a vállán, a karjain, a lábain. A szakálla összeállt a dzsuvától. Elég gusztustalan látvány volt.

Az étteremben elég lekezelően bántak velünk, mikor 3 dolláros borravalót adtunk nekik. Nagyon fennhordta a pincérnő az orrát. Érdekes, hogy a gyorsétteremben is hasonló tapasztalatunk volt. Talán ott mindenki 100 dolláros borravalót ad a pincéreknek?

A hotelszobára nem lehetett panasz, de a csapvíznek eléggé poshadt íze volt.

A kínai negyed lakóinak angoltudását nem részletezném, ott két féle ember van, aki alig beszél angolul és aki egyáltalán nem beszéli a nyelvet.

Hollywood és csillogás. Én mást láttam.

2010. június 13., vasárnap

Amerikai Magyarok Fórum

Elkészült az Amerikai Magyarok Fórum.

http://amerikaimagyarok.freeforums.org/

Minden esély meg van rá, hogy egy nagyobb fórummá váljon, csak rajtatok áll, hogy hányan regisztráltok be.